2013. május 27., hétfő

Heuréka

Végre sikerült rájönnöm mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Nem más mint RAKTÁRVEZETŐ. Az utóbbi időben kicsit rákattantam a raktártémára és tadam elhelyezkedtem az egyikben. Nagyon tetszik, teljesen elvarázsol az a nyüzsgés ami ott van. A munka elég fárasztó főleg, hogy tizenkét órás műszakok vannak, de végre azt érzem, hogy élek. Elég hülyén hangzik, pedig az utóbbi időben már soknak éreztem az itthonlétet.
De most még lelkendezem egy kicsit! Jó nézni ahogy a targoncák jönnek-mennek(ennél már csak az lenne jobb, ha a férjem is köztük lenne) mindenki tudja a dolgát, és teszi is. Nézem a targoncásokat, ahogy dolgoznak, és a férjemet látom a helyükben. Lehet, miatta fogott meg ez a raktártéma? Tény, szeretném látni ahogy dolgozik. Sőt szeretnék egy helyen dolgozni vele.(Csak halkan merem megsúgni, lehet módom lesz rá)
Ne haragudjatok, ha semmi értelme nincs ennek a bejegyzésnek, de tizenhárom óra munka után kicsit furán érzem magam.:)

2013. május 11., szombat

Sziasztok

Bár jó hosszú szünet után, de jelentkezem végre. Bár sok minden történt az elmúlt hónapok alatt, valahogy nem tudtam rászánni magam az írásra. Legnagyobb változás mindenképpen az, hogy lett még egy gyerekünk.
Nem saját, a húgom kisfia került hozzánk, ők olyan helyzetbe kerültek, hogy pillanatnyilag nem tudják nevelni. Nagyon furcsa számunkra is, hiszen annyi idős mint a Félix, így olyan mintha ikrek lennének. Remélem hamar összeszokunk, és ő is jól fogja magát érezni nálunk. Mondjuk neki elég nehéz lehet egyke lévén egy nagycsaládba bekerülni. Most még elég jól veszi az akadályokat, szófogadó, amolyan "de szeretnék én is egy ilyen gyereket" típus. Meglátom milyen lesz ha megmelegszik itt. Egyébként nagyon édes, ahogy már most úgy mondja, hogy haza megyünk a bölcsiből, az autónkkal.:)


A hónap elején megint csak ballagásokra mentünk, most meghívottként. Az Attila, és a Krisztián párjaik ballagtak. A nagykátai ballagás teljesen ismerős volt a fiúk révén, de az Attila párja Tatabányán ballagott.
Jó sokat autóztunk, én a nulláson szabályosan rettegtem, főleg mikor útépítés miatt csak kétsávos lett. Tatabánya felé az egyes út gyönyörű volt. Olyan jólesett gyönyörködni benne! Tarján pedig, ahol Attiláék laknak, kimondottan szép a sok erdőtől körülvéve!
Hazafelé belebotlottuk pár eszementbe, akiknél csak remélni tudtam nem karamboloznak pont előttünk előzés közben.
Ha úgy volna pénzünk, ahogyan nincs, biztosan minden hétbe beleszorítanánk egy kirándulásnyi kocsikázást, a gyerekekkel is, meg nélkülük is. Meg vehetnénk egy túramotort is, azzal kettesben motorozni... na ez inkább a férjem álmaiban szerepel. De azért elmennék vele, lehet elöbb-utóbb engem is megcsapna a benzingőz!:))
Elképzelem ahogy meglátogatjuk Attiláékat, felfelé a szerpentinen, még élvezném is, lefelé sanszosabb, hogy rettegnék. De mennék. Egyre kevésbé szeretek a férjemtől külön lenni, még akkor is ha csak dolgozni megy. Azt hiszem nagyon gyorsan el kell helyezkednem!:))

2013. január 31., csütörtök

Felnőtt gyerekek

Beszélgettem ma egy ismerőssel, és említette, hogy a 23 éves fiáék babát várnak. Az asszonyt a bölcsiből ismerem a fia a Félixszel jár egy csoportba. És akkor belegondoltam. Az Attila 21 éves, van egy stabil kapcsolata, igaz a barátnője még tanul, de az idén végez. Még nem akarnak gyereket, na de ki tudja mi lesz fél év múlva! Komolyan, és valóságosan elképzeltem azt, hogy az Attilának gyereke lesz. Annak az Attilának aki még csak most született, hiszen emlékszem milyen könnyű természetű kisbaba volt. Hamar átaludta az éjszakát, tankönyv szerint teljesítette a fejlődés állomásait, mindig közvetlen barátságos kisgyerek volt. A kamaszkorára sem lehet panaszom, két év alatt túl voltunk a nehezén, onnantól csak a saját útját volt nehéz megtalálnia, de amikor sikerült, ő megtett mindent, hogy végigjárja. Hétközben iskolába járt, hétvégén dolgozni. Úgy látszik ez segített neki felnőni. Vagy csak simán felnőtt. Most megszerezte a jogosítványt, és vett egy autót. Akár úgy is mondhatnám egyenesbe került az élete. Érdekes, hogy miért pont az autóvásárlás kapcsán gondolom ezt, talán a vezetés felelőssége miatt. A családalapítás küszöbén áll.  Most csak a gondolatra könnybe lábad a szemem.


A Krisztián 19 éves. Neki is van komoly barátnője, szakmája, munkahelye. Ő annyira más mint a bátyja, hogy nem is lehet összehasonlítani őket. A Krisztián egy igazi bohóc akire nem lehet sokáig haragudni. Az ő kapcsolatuk a barátnőjével sokkal szenvedélyesebb. Mindig egymásnak feszülnek, de soha nem bántják egymást. Sokkal inkább próbálnak összecsiszolódni, noha szerintem nem tudatosan. A Krisztián kisgyereknek is csupa tűz, és rosszaság volt, mindig  valami csínytevésen törte a fejét. Ha csak arra gondolok, amikor másfél évesen, a kilencedik emeletről lehajigálta az apja szerszámait... még szerencse, hogy éppen akkor nem járt arra senki. Róla mondtam szinte a születésétől kezdve, neki egykének kellett volna lenni annyira lekötötte az energiáimat. Persze esélye sem volt. :)  Ővele a kamaszkort is nagyon megszenvedtük, és ő volt az akiben biztos voltam, hogy amint végez az iskolában elköltözik otthonról, annyira nehezen viselte a korlátokat.
Igazán kíváncsi vagyok rá melyiküknek lesz előbb gyereke!

Sose gondoltam volna, hogy az egyik gyerekemnek, már nem akarok tanácsokat adni, hanem azt érzem ,képes lesz a maga lábán megállni, és helyes döntéseket hozni. Most az Attilánál ezt érzem. A Krisztiánnál  nem, de hát ő két évvel fiatalabb a bátyjánál és őszintén akkor még nála sem éreztem. A különbség annyi, hogy az Attila ebben a korban otthon lakott a Krisztián pedig nem

Hamarosan kiderül, hogy boldogulnak, és hogy mennyire sikerült felkészítenem az ÉLETre őket.

2013. január 11., péntek

Azt hiszem most fogom feladni. A munkahelykeresést. Beadtam a jelentkezésemet egy olyan helyre, amiről úgy tudtam, van lehetőség állandó délelőttös munkakörre. Hát nincs. Így visszautasítottam. Lehet, hogy hiba volt, és később lett volna lehetőség egy műszakban dolgoznom? De addig is mit csinálok? Pedig annyira számítottam erre a munkára! Azt hiszem egy kisebb csoda kellene ahhoz, hogy el tudjak helyezkedni. Mindegy március elejéig van időm, ha addig nem sikerül, hát maradok gyesen. Nem gondoltam volna, hogy egy lehetőség elmaradása ennyire megvisel.

2013. január 8., kedd

Bölcsisek

Vajon minden anyuka lelkiismeret furdalást érez, amikor a gyerekét bölcsődébe adja? Nálunk pillanatnyilag az a helyzet, hogy hazajövetel után a Bendegúz nem hajlandó a kezemből kimászni, ha esetleg leteszem, oltári hisztit csap. Mindeközben, a bölcsiben mosolyogva megy a gondozónőhöz, és szintén mosolyogva integet pát. Elgondolkoztam, vajon a kötődés hiánya miatt válik el tőlem ilyen könnyedén, vagy esetleg az a biztos tudat nyugtatja meg, hogy BIZTOSAN megyek érte. Az is lehet, annyira elfogadó természete van, hogy képes tolerálni az új rendet, ha bölcsi van akkor ottmarad minden sírás nélkül. Azért, ha őszinte akarok lenni, örülök annak, hogy itthon ennyire ragaszkodik hozzám, mégsem vagyok annyira pocsék anya, mint amilyennek néha érzem magam.
Egyébként a Bendegúz még mindig nagyon nyugodt és békés, egészen addig, amíg szemet nem vet arra a játékra amivel éppen a Félix játszik elmélyülten. Olyankor, ha a Félix nem adja a játékot, szorítja és valami eszméletlenül szenvedő arckifejezéssel nyafog. Szegény, általában nem veszem be, és vissza kell adnia.

A Félix jól érzi magát a bölcsiben, örömmel megy be a csoportba. Mégis, a téli szünet alatt majdnem szobatisztává lett gyerekem négy bölcsődében töltött nap után egyáltalán nem szól, ha wc-re kell mennie. Pedig nem adnak rájuk pelust, ha nem muszáj, figyelik az éppen szobatisztává válókat, és mégis. Itthon is újra pelenkát adok rá, mert egyszerűen nem jelez. Remélem ez csak egy múló zavar nála, mert olyan jó volt amikor szólt és nem kellett neki a pelus! Más tekintetben szépen fejlődik, egyre szebben, nagyobb szókinccsel beszél. Néha olyan megfogalmazásai vannak, hogy a hasunkat fogjuk a nevetéstől. Majdnem háromévesen már nem akar kimaradni semmiből, véleményt mond és mesél. Múltkor elmesélte, hogy az Abigél alszik, a Zalán hisztizik. Jó látni az értelme nyílását.

2013. január 1., kedd

Elmúltév


(Sajnos mostanában nem engedi a blogger, hogy megjegyzéseket hagyjak, ki tudja miért.)

Mostanában annyira képlékeny nálunk minden. Új rendszert kell kialakítanunk a mindennapokban, és talán munkám is lesz. Igaz messze az ideálistól, és még nem is biztos, így nem is szeretnék róla többet írni.
A gyrekeken most kezd látszani a változások hatása, főleg a tanulmányi eredményükön. Ilyenkor látom igazolva, hogy tényleg csak szükséges rossz a napközi, korántsem alkalmas a gyerekek tanulásához. A Csabi konkrétan sokszor leckeírás nélkül jön haza. Mostantól, tetszik vagy sem mindennap, ha hazajöttek az iskolából tanulniuk kell, hátha rájönnek, jobban járnak, ha az iskolában teszik, szórakozás helyett.

Ha az elmúlt évre visszatekintek, összességében pozitív volt. Sok embert megismertem, volt akit személyesen is. Igazából mindenkivel nagyon szívesen találkoznék, csak ugye a távolságok és a lehetőségek sokszor gátat szabnak.
 Azután volt a költözés amire egészen augusztus közepéig nem is gondoltunk komolyan. Persze, mivel nagyon kicsi volt a házunk, elméletben régen tervben volt, de hogy ilyen hamar realizálódik, arra nem számítottunk. Most már tényleg úgy is érzem, nem csak tudom, hogy helyes döntés volt. Még úgy is megérte, hogy több dolgot át kellet értékelnem magamban, pl. a gyerekekkel kapcsolatban. Nehéz volt a két kicsit bölcsődébe adnom, de jól érzik ott magukat, így az aggodalmaim kezdenek semmivé lenni. A nagyobbaknak a napközi a mumus, részben okkal, de ők is szeretnek ott lenni, a tanulás meg pótolható itthon is. Ha meg dolgozni kezdek, inkább ott legyenek, mint egyedül itthon.
Hogy ne maradjak újévi fogadalom nélkül, talán az lehetne, hogy sokkal rendszeresebben fogom vezetni a blogomat.

Összegezve köszönöm, hogy vagytok, és olvastok, és mindenkinek

                                         NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET 

kívánok!!