2014. augusztus 17., vasárnap

Izgulok

Közeledik a szeptember, ezzel közeledik az időpontja az iskolakezdésnek és a munkahelyváltásnak is.
Az iskola miatt csak izgulok, 25 év sok idő, amikor utoljára jártam suliba. De a munkahely! Mi lesz ha nem vesznek fel? Sőt mi lesz ha felvesznek? Amennyire szeretném, pillanatnyilag annyira félek is. Már az is az eszembe jutott, meg se próbálom. Mantrázom folyamatosan: - ezt akarom, ez a célom!-
Milyen jó nekem, hogy az élelmiszer mindhárom állapotát megtapasztaltam. Bár visszafelé:)
Tanultam ugye élelmiszer eladónak, dolgoztam élelmiszer raktárban, és most élelmiszergyártó cégnél dolgozom. Az eladás és a gyártás nem jött be, marad a raktározás.

A gyerekek iskola kezdéséhez majdnem mindent megvettünk már. Mondjuk a Csabinak harmadikos vonalazású füzet helyett, felsős vonalazásút vettünk.:)

2014. augusztus 6., szerda

Dolgozós

Harmadik hete újra dolgozom. Számomra is meglepő, hogy ugyan nem szeretem amit csinálok, mégis szivesen megyek, jó dolgozni járni. További előnye a helybenléte, így a munkábajárásssal töltött idő 10 perc. Biciklivel.
Most már talán sikerül kialakítanunk egy ritmust a gyerekekkel, ami ősztöl megint borul, hiszen kezdődik az iskola a gyerekeknek és nekem is. Remélhetőleg munkahelyet is váltok, a Bendi is óvodába megy, a szeptember előreláthatólag a változások hónapja lesz.
Ami biztos, csak kétműszakba fogok járni, a férjem állandó éjszakás lévén.
Furcsa belegondolni, hogy most már mindig így lesz, mindig dolgozni fogok járni, vége az itthonlétnek.
A múlt évben is dolgoztam, mégsem volt meg bennem ez az érzés. Lehet, mert tudtam, nem a végleges helyemen vagyok. Most még egy jó adag drukk is van bennem, egy csomó minden nem rajtam múlik, amíg nem dolgozom ott, nem leszek nyugodt.
A gyerekek élete is megváltozik, jócskán ki kell venniük a részüket az itthoni munkából. Már most is sokat segítenek, sőt a takarítás nagy részét ők végzik. Nagyon aranyosan igyekszenek, azt is megcsinálják amit nem kértem. A Szabrina ma kitakarította a fél házat teljesen önként. A fiúk is megteszik ami telik tőlük, bár azért ők nem annyira lelkesek.
Szóval minden megy a maga útján, csak követnem kell!

2014. június 25., szerda

Negatív

Mostanában a negatív gondolatok az uralkodóak nálam. Persze van oka és most már talán jobb is. Viszont elgondolkoztató, hogy bár a családom minden tagja tudott a terhességemről, csak az anyámmal beszéltem a baba haláláról. A férjemet leszámítva.
A hétvégén meglátogatott a húgom és a kisfia. Tudott a babáról, beszélgettünk róla, mégse hiányolta a hasamat, nem tünt fel neki, hogy egy szót sem beszélek róla. Szerintem elfelejtette. A másik húgommal nem is tudtam beszélni, mert amikor keresett egyszerűen képtelen lettem volna elmondani neki, csak úgy beszélgetni pedig nem volt erőm. Azóta nem tudom elérni.
Miért távolodnak el ennyire egymástól a családtagok?
Miért feltételezik rögtön a nemtörődömséget, holott pontosan tudják, nem ez a jellemző?
Miért nem érdeklődnek, mielött ítélkeznek?
Vajon mennyire figyelnek arra amit mondok, ha egy pillanat alatt elfelejtik?
Vagy csak én vagyok túlérzékeny és túl sokat várok el?
Tudom én egy baba elvesztése után nehéz bármit is mondani, de meghallgatni is?
Vagy "csak" egy magzat volt, így nem is számít?
Hát nekem számít, mert pont ugyanannyira a GYEREKEM volt mint a többi, de sajnos ő nem él!
Nem jól van ez így!

2014. június 19., csütörtök

Elkezdődött a nyári szünet.
 Múlt héten Szabrináék előadták a Dzsungel könyvét, az iskolai színjátszókörrel. Egész évben erre készültek, nagyon jó lett. Ráadásul egy musicalt adtak elő, amiről nem is hallottam. A Bendegúz (akit el sem akartam vinni, mondván kicsi még) szó nélkül végigülte az egész előadást.
 A Gábornak pedig az iskola kifizeti az iskolai nyári tábort, így ő a jövő héten Sopronba utazik. Maradt egy hely és a Gáborra gondoltak, a viselkedése és a  tanulmányi eredménye alapján. Jó érzés volt hallani! Jól időzítettek, hétfőn volt a születésnapja, kedden reggel hívtak a suliból.

Nagyon-nagyon szeretnék egy bizonyos munkahelyre bekerülni! Jóska állandó éjszakás, én csak két műszakban dolgoznék, így teljesen jól tudnánk menedzselni a gyerekeket. Meg hát ugye az adott munkahely iránt érzett (úgylátszik) olthatatlan szerelem, amit nem tudok megmagyarázni:) Szeptemberben válik aktuálissá, de a nyári szünet miatt, így tökéletes.


2014. június 15., vasárnap

:(

Ballagott hazafelé és egyre az orvos szavai jártak az eszében. Felfoghatatlan, fájdalmas ürességet érzett.
Az igazat megvallva sejtette, hogy gond van. Annyi minden más volt, mint ahogy megszokta és az a folyamatos aggódás!
Eleve nem számított rá. Teljesen felborította az életét. Munkahelyváltás, ami természetesen nem sikerült. A régi helyre már nem mehetett vissza, az újra meg így nem vették fel.
Lázadt! Miért nem lehet legalább egyvalami, ami úgy történik, ahogy eltervezte?
Azután kezdte elfogadni a helyzetet. Megnyugodott. Már örülni is tudott, tervezgetni.
De az a állandó szorongás! Az előző vizsgálaton nem azt hallotta amit megszokott. Valójában minden rendben volt, mégis! Félt. Féltette. Nem tehetett mást várt. Az újabb vizsgálatig pár hét volt még hátra. Végül nem bírta tovább elment megnézetni. Minden rendben. Megkönnyebbülés. Ha két hét múlva is ezt hallja, talán vége lesz ennek a rágódásnak.
Kicsit félve lépett be a rendelőbe. Azonnal azt az apró puzlálást kereste, de nem látta. Talán máshonnan látszik, hisz az orvos semmi különöset nem mond.
Azután megszólalt:- Baj van nem él a baba!...

2014. február 28., péntek

A legutóbbi bejegyzésem akkor született amikor elkezdtem dolgozni. Ez akkor íródik amikor eljöttem onnan. Az elmúlt kilenc hónapot minden nehézségével együtt élveztem. Megismertem egy olyan világot ami a folyamatos lüktetésével teljesen elvarázsolt. Jó érzés volt részt venni abban, hogy ha valaki adott boltba jár vásárolni, mindent megkapjon amit szeretne. Bár voltaképpen az én részem ebben elég közvetett, egy ideje elvállaltam olyan munkakört is, ahol már közvetlenül is részese lehettem. Ezt  élveztem a legjobban.
De. A Réka kiment dolgozni Ausztriába, így a gyerekek felügyelete megoldatlan lett. A férjem két műszakban dolgozik, az én munkaidőmmel ez összeegyeztethetetlenné vált. Maradt a váltás. Szerencsém van, mert már csak a kilépőpapírjaimra várok, hogy intézhessem a belépésemet. Helyben fogok dolgozni, hat órában, 8-14.30-ig.
Tudom indítani a gyerekeket, amikor hazajönnek itthon leszek, rengeteg idő tudok majd velük tölteni. Ráadásul terminállal fogok lövöldözni, írkálni fogok és pakolászni. Pont mint eddig. Mégis teljesen mást csinálok majd. Panaszra okom nem lehetne, hiszen lesz munkám és a feleannyi munkáért a fizetésem ugyanannyi lesz. Mégis. Raktárban dolgozni csodás. Legalább a férjem révén egy kicsit részese maradhatok ennek a folyamatosan lüktető, zakatoló világnak.