2014. június 25., szerda

Negatív

Mostanában a negatív gondolatok az uralkodóak nálam. Persze van oka és most már talán jobb is. Viszont elgondolkoztató, hogy bár a családom minden tagja tudott a terhességemről, csak az anyámmal beszéltem a baba haláláról. A férjemet leszámítva.
A hétvégén meglátogatott a húgom és a kisfia. Tudott a babáról, beszélgettünk róla, mégse hiányolta a hasamat, nem tünt fel neki, hogy egy szót sem beszélek róla. Szerintem elfelejtette. A másik húgommal nem is tudtam beszélni, mert amikor keresett egyszerűen képtelen lettem volna elmondani neki, csak úgy beszélgetni pedig nem volt erőm. Azóta nem tudom elérni.
Miért távolodnak el ennyire egymástól a családtagok?
Miért feltételezik rögtön a nemtörődömséget, holott pontosan tudják, nem ez a jellemző?
Miért nem érdeklődnek, mielött ítélkeznek?
Vajon mennyire figyelnek arra amit mondok, ha egy pillanat alatt elfelejtik?
Vagy csak én vagyok túlérzékeny és túl sokat várok el?
Tudom én egy baba elvesztése után nehéz bármit is mondani, de meghallgatni is?
Vagy "csak" egy magzat volt, így nem is számít?
Hát nekem számít, mert pont ugyanannyira a GYEREKEM volt mint a többi, de sajnos ő nem él!
Nem jól van ez így!

2014. június 19., csütörtök

Elkezdődött a nyári szünet.
 Múlt héten Szabrináék előadták a Dzsungel könyvét, az iskolai színjátszókörrel. Egész évben erre készültek, nagyon jó lett. Ráadásul egy musicalt adtak elő, amiről nem is hallottam. A Bendegúz (akit el sem akartam vinni, mondván kicsi még) szó nélkül végigülte az egész előadást.
 A Gábornak pedig az iskola kifizeti az iskolai nyári tábort, így ő a jövő héten Sopronba utazik. Maradt egy hely és a Gáborra gondoltak, a viselkedése és a  tanulmányi eredménye alapján. Jó érzés volt hallani! Jól időzítettek, hétfőn volt a születésnapja, kedden reggel hívtak a suliból.

Nagyon-nagyon szeretnék egy bizonyos munkahelyre bekerülni! Jóska állandó éjszakás, én csak két műszakban dolgoznék, így teljesen jól tudnánk menedzselni a gyerekeket. Meg hát ugye az adott munkahely iránt érzett (úgylátszik) olthatatlan szerelem, amit nem tudok megmagyarázni:) Szeptemberben válik aktuálissá, de a nyári szünet miatt, így tökéletes.


2014. június 15., vasárnap

:(

Ballagott hazafelé és egyre az orvos szavai jártak az eszében. Felfoghatatlan, fájdalmas ürességet érzett.
Az igazat megvallva sejtette, hogy gond van. Annyi minden más volt, mint ahogy megszokta és az a folyamatos aggódás!
Eleve nem számított rá. Teljesen felborította az életét. Munkahelyváltás, ami természetesen nem sikerült. A régi helyre már nem mehetett vissza, az újra meg így nem vették fel.
Lázadt! Miért nem lehet legalább egyvalami, ami úgy történik, ahogy eltervezte?
Azután kezdte elfogadni a helyzetet. Megnyugodott. Már örülni is tudott, tervezgetni.
De az a állandó szorongás! Az előző vizsgálaton nem azt hallotta amit megszokott. Valójában minden rendben volt, mégis! Félt. Féltette. Nem tehetett mást várt. Az újabb vizsgálatig pár hét volt még hátra. Végül nem bírta tovább elment megnézetni. Minden rendben. Megkönnyebbülés. Ha két hét múlva is ezt hallja, talán vége lesz ennek a rágódásnak.
Kicsit félve lépett be a rendelőbe. Azonnal azt az apró puzlálást kereste, de nem látta. Talán máshonnan látszik, hisz az orvos semmi különöset nem mond.
Azután megszólalt:- Baj van nem él a baba!...