2015. október 7., szerda

Újra itthon :)

Nos visszaköltöztünk Tápióbicskére. Nehéz szavakba önteni milyen érzés, amikor a jól ismert utcákon járok. Minden ismerős és mégis minden más. Sok minden megváltozott a három év alatt, főleg én.
Míg itthon laktunk, nem jártam dolgozni, a gyerekekkel voltam. Amikor már nem éreztem azt, hogy az életem értelme a kizárólagos gyereknevelés, más felismert lehetőség híján költöztünk. Utólag, bár nem teljesen úgy alakultak a dolgaink, ahogy terveztük, mégis azt mondom, hogy megérte. Nem dolgozna egyikünk sem ott, ahol, ha maradunk.
 Annak idején nagyon szerettem volna saját dolgozóként, ott dolgozni. Most valóra vált az álmom és ámulok, hogy ilyen munkahely is van. A kollégák többségével jól kijövök, akivel nem, az csupán azért van, mert nincs kapcsolódási pontunk. Szinte rögtön befogadtak (nemcsak engem, azóta jött egy még újabb kolléganő, ő igazi társasági ember, mindenkivel megtalálja a hangot. Na én nem vagyok ilyen :)), mindenki nagyon segítőkész.
 Az, hogy mennyire élvezem a munkámat, még engem is meglep . Ezért vagyok képes fél négykor kelni, és túllépni a bioritmusom megerőszakolásán. Na meg az is éltet, hogy minden második héten délutános vagyok. Fantasztikus érzés felébredni és még heverészni az ágyban.
 Azért megígérem, nem fogok állandóan dicshimnuszokat zengni a munkahelyemről.

2015. augusztus 12., szerda

Most jó

Sokáig azt hittem, a gyereknevelésen túl, soha nem lesz más az életem. Nem volt kényszer, boldog voltam itthon a gyerekekkel. Azon csak néha gondolkoztam el mi lesz, ha felnőnek, mit fogok csinálni. Olyan messzinek tűnt az az idő, nem volt érdemes tervezgetni.
Később már unatkoztam otthon. Kis falu, munkalehetőség, mondjuk Pesten, ja és néhány összeszerelő üzemben. Bölcsőde híján minden megoldhatatlan.
Költözés, bölcsőde, munka. Lelkiismeret furdalás.
Sokszor érzem úgy, hogy önző dolog dolgoznom, mert a gyerekeknek egyértelműen hiányzom.
 De így teljesedem ki minden téren, annak ellenére, hogy mindig fáradt vagyok. Tehát dolgozom tovább és élvezem. Azt azért tudom, a helyzetem kiváltságos. Nem tehetném, hogy munkába járok, ha a férjem nem lenne állandó éjszakás és ha a Szabrina kisebb lenne.
Most, hogy munkaügyileg a helyemen vagyok, a családom is rendben van, lehetőséget ad a szellemi dolgokra való összpontosításra. Hálás vagyok a helyzetemért és szeretném ezt ki is fejezni. De ehhez ki kell iktatnom a lustaságomat, ami megakadályoz a cselekvésben. Most még mindig a lustaság győz. Pedig, ha vasárnap dolgozom, csak a buszról kellene előbb leszállnom.
Alig várom, hogy sikerüljön átlépnem a saját korlátaimat.

2015. július 12., vasárnap

Szabadság

Múlt héten a nagyok táborozni voltak, így mi a két kicsivel maradtunk itthon. Bár a húgomék is itt voltak a kisfiával nyaralni(ők tényleg, Pesten laknak panelban), olyan pihentető volt a hét mintha elutaztunk volna. Nem kellett időre csinálni semmit és mivel ketten voltunk a három kicsi gyerekre, nagyon ráérősek voltak a napok.
 Amikor még főállásban voltam itthon, sosem tudtam úgy élvezni mint mostanában. Az kellett hozzá, hogy dolgozzak és felértékelődjenek a szabadnapok.
Azért remélem jövőre sikerül igazából is nyaralni menni, hátha még jobban fog tetszeni:)

2015. július 9., csütörtök

Így kerek

Két évvel ezelőtt elkezdtem dolgozni egy munkahelyen. És elvarázsolt. Hogy mi volt ami ennyire megfogott benne, a mai napig nem tudnám megmondani. Jól éreztem magam, szerettem ott dolgozni.
Nekem ebből a helyből csupán néhány hónap adatott, de a férjem révén az életemből nem tűnt el teljesen. És folyamatosan visszavágytam. A munkába vezető út mellette vitt és a szívem mindig belesajdult a vágyakozásba.

És sikerült! Most már kerek a világ, minden a helyén van.