2015. augusztus 12., szerda

Most jó

Sokáig azt hittem, a gyereknevelésen túl, soha nem lesz más az életem. Nem volt kényszer, boldog voltam itthon a gyerekekkel. Azon csak néha gondolkoztam el mi lesz, ha felnőnek, mit fogok csinálni. Olyan messzinek tűnt az az idő, nem volt érdemes tervezgetni.
Később már unatkoztam otthon. Kis falu, munkalehetőség, mondjuk Pesten, ja és néhány összeszerelő üzemben. Bölcsőde híján minden megoldhatatlan.
Költözés, bölcsőde, munka. Lelkiismeret furdalás.
Sokszor érzem úgy, hogy önző dolog dolgoznom, mert a gyerekeknek egyértelműen hiányzom.
 De így teljesedem ki minden téren, annak ellenére, hogy mindig fáradt vagyok. Tehát dolgozom tovább és élvezem. Azt azért tudom, a helyzetem kiváltságos. Nem tehetném, hogy munkába járok, ha a férjem nem lenne állandó éjszakás és ha a Szabrina kisebb lenne.
Most, hogy munkaügyileg a helyemen vagyok, a családom is rendben van, lehetőséget ad a szellemi dolgokra való összpontosításra. Hálás vagyok a helyzetemért és szeretném ezt ki is fejezni. De ehhez ki kell iktatnom a lustaságomat, ami megakadályoz a cselekvésben. Most még mindig a lustaság győz. Pedig, ha vasárnap dolgozom, csak a buszról kellene előbb leszállnom.
Alig várom, hogy sikerüljön átlépnem a saját korlátaimat.